Egy több mint 900 oldalas monstrum, az orosz-, és igazából a világirodalom kiemelkedő alkotása. Az eddigi leghosszabb olvasmányom, amit vagy 2 hétig olvastam. A kérdés már csak az, hogy megérte-e?
A Gabo Kiadó gondozásában megjelent kötetek (mert ugye 2 részbe szedték) hátuljára mindössze ennyi van írva fülszöveg gyanánt: "regény a házasságtörésről". Lehetetlennek tartaná az ember, hogy többszáz oldalt három szóban ilyen jól össze képes valaki foglalni, de mégis sikerült. Rögtön egy igen kellemetlen helyzettel, éppenséggel egy házasságtöréssel indul a regény, Sztyepan Arkagyics Oblonkszij ugyanis viszonyt folyatott egy nővel. Ami még ennél is rosszabb, hogy a felesége, Dolly, erre rájött. Hogy feszült a családi légkör, az nem kifejezés, ezért Oblonszkij meghívja magához húgát, Anna Arkagyevna Kareninát, hogy békítse meg feleségét. Itt veszi fel a fonalat a történet, melynek szereplőgárdája az orosz nemesség fontosabb alakjaira terjed ki.
Észrevétlen váltásokkal adja át az olvasót Tolsztoj egyik szereplőtől a másiknak, így követhetjük végig többnyire három család életét. Az író rendkívüli tehetséggel részletezi a karakterek érzelmeit, aggodalmait, véleményét. Finomsággal, de mégis tökéletes pontossággal fest le minden helyzetet.
De sem az egyikük, sem a másikuk nem mert beszélni róla, s így mindaz, amiről beszéltek – anélkül, hogy kimondták volna az egyedülit, ami foglalkoztatta őket –, hazugság volt.
De tényleg, nem győzöm hangsúlyozni, mennyire jól megtalálta a kifejezni kivánt sorokhoz a szavakat. (Mondjuk a fordításban is hatalmas munka lehetett, úgyhogy le a kalappal.) Mindemellett voltak olyan részek, amiknek a részletezése felesleges volt szerintem. Kétségkívül gazdagították a 19. századi földműveléssel kapcsolatos tudásomat a Levinnél játszódó jelenetek, de azért 10 oldalon át arról írni, hogyan kaszált a parasztjaival, egy kissé túlzás volt. Persze egy átfogó képnek a tanyasi mindennapokról, ottani teendőkről nagyon örültem, de rövidebben is le lehetett volna ezt írni. A politikai eszmecserék még izgalmasabbnak bizonyultak, bár ezekből is kimaradhatott volna pár. (A korban valószínűleg - témában jártasság lévén - sokakat lázba hozott a politizálás, az író véleménye, de sajnos én nem igazán vagyok képben az akkori helyzettel.)
Az igazán érdekes és hangsúlyos szálak a szereplők kapcsolatai voltak egymással. Rögtön figyelemfelkeltő volt számomra Anna és férje, Alekszej Alekszandrovics Karenin viszonya. Kölcsönös tisztelettel fordultak egymáshoz, megértették egymást, csak sajnos szerelem nem volt közöttük. Karenin egy vérbeli államférfi volt, egy hivatalnok, nem épp az érzelgősség mestere, akit az elején meglehetősen sajnáltam. Látszólagos szenvtelensége ellenére azért nagyra tartotta a feleségét, de azt a fiatalságot, szenvedélyességet, amit Vronszkij nyújtott Annának, sajnos ő nem tudta megadni. Vronszkij és Anna között első látásra valamiféle vonzalom alakult ki, amit hiába próbálkoztak, nem tudtak csillapítani. Ez nem csak abból a szempontból volt szerencsétlen, hogy Anna egy férjes asszony volt, hanem abból is, hogy Vronszkij találkozásuk előtt kiemelt figyelmet szentelt Kittynek, aki lánykérésre számítva kikosarazta másik hódolóját, Levint.
Elhiszem, hogy valaki túl bonyolultnak tartja ezt a mindenki-mindenkinek-a-valakije felállást, de véleményem szerint pont ez a szépsége az ilyen terjedelmes műveknek. Szerteágazóak, mégis közös pontokban futnak. Egy nagy társaság, akiknek a gondjai egy helyről fakadnak: a társadalmi megítélésből. Hiszen gond-e egy házasságtörés, ha megítélés nélkül el lehet válni? Probléma-e együtt élni azoknak, akik Isten színe előtt esküt nem tettek, ha nem fogják őket kitagadni a társaságból? Kínos-e egy elutasítás, vagy csupán nyílt kommunikáció, vélemény, amin később lehet változtatni? A szereplők komoly dilemmákkal kerültek szembe, amik valószínűleg fele ekkorák lettek volna, ha nem kell a közvélemény ítéletét is szem előtt tartaniuk. Emiatt sajnáltam őket. Tudom, sokan nem értik Karenin és Anna meggondolásait, az ügy egy helyben topogását, vagy épp Anna hisztérikus - és tényleg már egyenesen irritáló - viselkedését a könyv vége felé, de ne feledjük, milyen világban éltek, milyen elvárások nehezedtek rájuk.
A bejegyzésem elején feltett kérdésre válaszolva, igen, megérte elolvasni. És még sok-sok évtized múlva is érdemes lesz elolvasni - még annak ellenére is, hogy esetleg kicsit unalmasnak találhatóak olyan részeket, amikhez nincs meg a szükséges háttértudás -, mert olyan értékes gondolatokat fogalmazott meg gyönyörűen Lev Tolsztoj, amiket mindenkinek olvasnia kéne.
Levin záró elmélkedését pedig csak azért nem idézem, mert egy tökéletes lezárás csak akkor nyeri el teljes pompáját, ha olvasta az ember előtte a könyvet.😊
Megjegyzések
Megjegyzés küldése