A történet
Szerintem senkinek nem kell bemutatni Szabó Magda nagy klasszikusát, amiben a 15 éves Ginát és az árkodi internátust ismerhetjük meg. A főhősünk apja egy eleinte titkolt indok miatt gyakorlatilag teljesen kizökkenti lányát a mindennapjaiból, de legfőkképp a régi iskolájából. Új élet, új szabályok, új emberek várnak a református nevelde zárt falai között, Ginának egy abszolút más világ. Pesten körülötte forgott minden, és persze ott volt Feri is... A Matulában pedig meg kell tanulnia jól viselkedni és hallgatni is.
Felépítése
Zseniális. Aprócska kis gondokkal kezdődik a történet, hogy például nem lehet nála a retikülje, kötelező az egyenruha (stb.). És aztán hirtelen már a szökés tervezésének a kellős közepén vagyunk, a könyv végén már halálesetek és mérhetetlen nagy titkok is felbukkannak. Egyetlen dolog volt, ami nagyon nem tetszett: a ki nem fejtett fontos részletek. Mármint az írónő néha befejezetlenül utalt dolgokra - de hangsúlyozom, csak utalt - például egy fejezet végén. Ez így ütős is lenne, viszont mikor elolvastam a könyvet, akkor vártam, hogy tegyen ponot egy-két sorsnak a végére. Nos, nem minden esetben sikerült, amit sajnálok, mert nem igazán szeretem, ha valami nem zárul le.
Figyelem, a következő sorok spoilert tartalmaznak a történet végével kapcsolatban!
Itt például gondolok arra a mondatra, ami valahogy így hangzott: "...nem tudta, hogy most beszélt vele utoljára". Így lezárni egy fejezetet egy nagyon jó csavar, de vártam, mikor fogja kifejtei Szabó Magda, hogy akkor pontosan mi is történt a lány apjával, és hogy ő ezzel mikor szembesült.
Spoiler vége
Személyes vélemény
Bár figyelmeztettek, én mégis egy könnyed lányregényre számítottam. Mindent egybevetve az eleje ilyen volt, de ahogy haladt a történet, egyre súlyosabb problémák merültek fel, ahogy azt feljebb is írtam, főleg az utolsó fejezetekben. Annak ellenére, hogy nem volt annyira egyszerű olvasás, tetszett, sőt helyenként rajongtam Vitay Georgináért, amiért ilyen erős és kitartó. Azoknak javaslom ezt a művet, akik lányos könyvre és libabőrt idéző sorokra vágynak.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése