Az Örökösök viadalának második része úgy veszi fel a fonalat, mintha csak lapoztunk volna egyet az előző kötetben. És bár egy játék lezárult, a kérdések sora végeláthatatlan volt még ennek a könyvnek az elején is.
Bár én ugye közvetlenül egymás után olvastam őket, azért roppant figyelmes volt az írónőtől, hogy folyamatosan visszautalgatott a sorozat első elemének cselekményére. Nem unalmasan összefoglalta, hanem a történet elején szépen beékelte az előzményhez tartozó szükséges információkat. Ez igencsak szükségszerű, ha ilyen szövevényes cselekményszálakról van szó. Mert hát biztosan senkinek nem okozok meglepetést, ha elmondom, hogy ismét bonyolultabbnál bonyolultabb nyomok és megfejtések váltakoztak az oldalakon. Talán még fordulatosabb volt, mint az Örökösök viadala, mivel nagyjából fejezetenként sokkolta az olvasót Jennifer Lynn Barnes. A gyilkossági kísérletek már megszokottak lettek, folyamatosan derült fény rokonságokra, kapcsolatokra, de olyannyira, hogy a mű vége felé - akármennyire is igyekeztem figyelni - sikerült elvesztenem a fonalat. Ez a ki-kinek-a-kije tetőpontra hágott az utolsó fejezetekben, és be kell valljam, egy kicsit már túlzásnak éreztem. És ezt a kritikát rá lehet vetíteni az egészre: már túl jó akart lenni, és ebben rejlik hátránya. Túlságosan elárasztott impulzusokkal, tényleg állandóan történt valami, amin lehetett volna egy kicsit rágódni, emésztgetni, helyette futott tovább az írónő. Meg hát ezek a hatalmas csavarok, és a nagy tökéletesség unrealisztikussá tették. Egy konkrét példa a nyomok közül: számok. Rengeteg, rengeteg mindent jelölhetnek, de Avery és a Hawthorne fiúk biztos, hogy 5 tippen belül kitalálják. Mindig. Mindent. Ez azért elég valószínűtlen.
A szerelmi szál is egyre fokozódott, és szépen kibontakozott. Bár nem értek egyet Avery választásával, legalább a megírás jól sikerült. Lassú, ámbár néha feszes, szomorú, és egyben boldog. Ezt el kell ismerni, jól csinálta Jennifer Lynn Barnes.
Az előző könyvből hiányolt részletesebb megismerést most megkaptam, legalábbis úgy érzem, került hangsúly bőven a mellékszereplőkre is. Nemcsak jobban megismerhette őket az olvasó, de a cselekményből is kivették a részüket.
Szerintem egy kicsit túl pörgősre sikeredett, de összességében nem tudnám eldönteni, melyik kötetet élveztem jobban olvasni. Már csak azt várom, hogy megjelenjen a trilógia harmadik kötete is magyarul, és egy kifogásolhatatlan pont kerüljön az i végére.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése