A történet
Végre tiszta lappal indíthat a St. Mary, miután az Időrendőrség jóvoltából az épület elég rendesen taccsra lett vágva. Nyilván ez túl simán menne, meg hát amúgy is, egy ilyen, régi apátságba tuti visszajárnak néha a lelkek, nem? Eddig még nem akadtak efféle látogatóik, azonban Markham váltig állítja, ő bizony kísértetet látott. Nyilván fontosabb dolgai is akadnak az intézetnek, hisz újra be kell férkőzniük a Thrisk kegyeibe, amit ismét pusztulásra ítélt tárgyak megmentésével kívánnak elérni. Aztán ott van még a nyílt nap, leendő múltjárók toborzására. Természetszerűleg ez nem a gondosan megszervezett programok miatt lesz emlékezetes. És végül, egy keszekuszán kivitelezett ceremóniával zárul a könyv. Meg a "Tervezünk, de mi a fityfenének" c. lista is.
Személyes vélemény
A kötetet recenziós példányként kaptam a Metropolis Media Kiadótól, amit innen is nagyon szépen köszönök nekik❤️ Ettől függetlenül a véleményem természetesen saját :)
Talán ez a rész tetszett a legjobban az eddig megjelentek közül. Apropó: hamarosan kijön (magyarul) a hatodik könyv😍
Abszolút jó volt ez a kis felfrissülés, renoválás, de hamar visszaugrottak a munkába, hiszen, mint már említettem, a szponzoruknak kell a bizalomérzet. Már meg sem lepődök a "Mi baj lehet? és fajtái kérdéseken. Minden. Bármi. A helyes válasz: akármi, minden és bármi egyszerre. Ha valamit sikerülne különböző problémák (Vigyázat, esetenként ammónia szagúak!) felvetülése nélkül véghez vinniük, nos, valószínűleg nem a kutatóintézet munkatársai lennének. Ebben a könyvben meglepően sokszor csaptak át drámaiba a dolgok, viszont a szarkazmus továbbra is a fő éltetőeleme az oldalaknak.
Figyelem, a következő sorok spoilert tartalmaznak!
A tragédia tényleg nem jellemző erre a bagázsra, ennek ellenére voltak pillanatok, amik durvára sikeredtek. Hadd kezdjem a hallhatatlan Markhammel, akinek ezen jellemzőjét jócskán kétségbe vontam, mikor le kellett ugrania a tetőről. Magamban már gyászoltam, ahogy Max, és roppant meglepett, hogy életben maradt. Aztán ott volt a számomra több kérdést felvető BB-ügy, avagy találkozás Isabella Barcleyval. Én bevallom, teljesen bedőltem a mesterien aljas cselszövésének (amúgy is hasonlítanak), mondjuk nem gondolom, hogy hátat fordítottam volna neki. Aki azonban nagyobb hatással volt az agytekervényeimre, az Van Owen. A tény, hogy kb. nyolccal több golyót eresztett az árulónkba, mint az indokolt lett volna, betudható bosszúnak Mary Schillerért. A gyanús viselkedését sajna nem tudom hova tenni: Találkozott Maxszel, és nem volt százas. Nem is öltözött át a lovagláshoz. Majd ő volt az első, aki felfedezte a lövést, sőt, olyan gyorsan cselekedett, hogy megmentette a Múltjáró Részleg vezetőjét. Szóval elképzelhető-e, hogy tudott BB (bocs, de én már csak így hívom😂) jelenlétéről, de előrelátóan cselekedve feláldozta volna akár a főnökét is, csak hogy egy, az indulatok hevében óvatlanul viseledő pillanatban váratlanul lője szét Barcleyt? Abszolút. Főleg, hogy ezután milyen hamar lelépett az egyetemre. Lehet túlgondolom; mely tevékenységre a múltjárók néha alapból sem képesek, nem hogy még túlzásba vigyék; viszont véleményem szerint hallunk még felőle.
Spoiler vége
Őszintén reméltem, hogy egyszer lesz alkalmam ezt kimondani: Jodi Taylor végre megtalálta az egyensúlyt a szerelmi szállal. Sőt - most figyeljen mindenki -, még tetszett is az a bizonyos nap. Értitek ezt? A párost, akiket nem különösebben bírok, nem éreztem idegesítőnek, sem unalmasnak. Erre a svédeknek vagy egy találó szavuk: lagom. A mi anyanyelvünkön annyit tesz: pont jó. Nyilván a St. Maryben a lagom tartalmaz egy kisebb (szóval rohadt nagy) kavarodást, de értitek. Náluk a hülyeségek és eltört csontok kifogyhatatlan tárháza áll rendelkezésre, és ez így pont jó. Na de farppáns zárás volt ez, úgyhogy még nagyobb lelkesedéssel várom a hatodik részt :)
Ui.: Ha tervezitek elolvasni Jodi Taylor bármely művét, akkor hadd ajánljam figyelmetekbe a Molyos kihívásom :)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése