Izgatottan vettem kézbe, hiszen először olvastam verseskötetet, ráadásul Szabó Magdától. Újabban elkezdtek vonzani a prózai alkotások is, úgyhogy ez biztos nem az utolsó ilyen válogatáskötet volt.
A fülszövegben az írónő felhívja a figyelmet, hogy bár végül a regényekben teljesedett ki; mégis csak az értheti meg őt teljesen, aki verseit is elolvassa. Ígyhát mindenféle kétség nélkül belevágtam.
Sajnos azonban elég döcögősen haladtam vele. Néha egy-egy rímen többször is gyönyörködtettem a szemem, viszont a versek mondanivalója nem jutott el hozzám. Kicsit mintha specifikusan írt volna Szabó Magda, legalábbis laikusként ezt mondanám. Eddig nem igazán mélyedtem el a témában, az a néhány Kosztolányi, Karinthy alkotás jut csak eszembe, amikkel azonban sikerült azonosulnom.
Aztán a "Neszek" hozta meg az enyhe változást, melyben versek vannak például az esőről, pocsolyáról, tóról. Csupa-csupa finomság, és valóban, sokkal inkább élveztem azt az érdekes megfogalmazási módot ezeknél.
Majd végül a Szüret lepett még meg - elsősorban azzal, hogy elbeszélő költemény. Szabó Magda hosszasan mesélt a háborúról, szülővárosáról, és nem utolsó sorban bemutatott egy roppant makacs asszonyt is. Itt már érezni lehetett, hogy valami ilyesmi az ő műfaja.
Ha előre látom ezt a minimális csalódottságomat, valószínűleg nem olvasom el az egész kötetet. Egy kis ízlelgetés is elég lett volna belőle. Összegezve: örülök, hogy ez a tehetséges írónő megtalálta a saját útját.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése