A történet
Nem meglepő módon a főszereplő egy Ida nevű ifjú hölgy, aki
végre kikerült a zord klastrom falai közül. Itt töltötte életének jelentős
részét, miután anyja meghalt. De most – hogy kicsapták – apja megint szabadulni
szeretne egyetlen gyermekétől. Így adja fel a hirdetést lánya tudta nélkül, és
találja meg az ideális jelöltet Csaba személyében. A festő irtózik a gondolattól,
de testvérének segítenie kell anyagiakkal. Megegyeznek menyasszonyával: egy év,
és mindenki mehet, amerre akar. Közben pedig idegenek lesznek, nyilvánosság
(tehát a férj barátai) előtt boldog, újdonsült házaspár.
Személyes vélemény
Idén ez a kötet jelent meg díszkiadásban a Libriben. Gondoltam,
majd egyszer elolvasom, egész érdekes történet. (Egyébként az Arany János Verseny
miatt hoztam előbbre a várólistámon.) Azelőtt viszont soha nem is hallottam
róla, Gárdonyitól pedig mindössze azt a jól ismert, Egernél játszódó történetét
olvastam csak. Utánanéztem, és nem is olyan meglepő, hogy sokunknak ismeretlen
ez az alkotás. Először konkrétan nem is könyvként jelent meg, hanem a Pesti
Hírlap közölte folyamatosan. De, ami igazán árnyékot vetett rá, az a sok
negatív kritika a maga idejében. Egyházi emberek nyilatkoztak róla, ha kellet,
ha nem; és értelemszerűen tudatlannak titulálták az írót, amiért így állította
be az iskolát. Hogy őszinte legyek, én maximálisan el tudom képzelni ennek a
fajta szigornak a realitását. Ahogy a saját véleményük elnyomásának gyakorlását
is. Mert ugye másik emberre csak jót vagy semmit. És amikor Ida kikerült,
minden veszekedése alkalmával talált valami indokot, hogy miért ő a hibás. Hogy
miért van a másiknak igaza. (Mindössze azért, nehogy ne legyen, nehogy rosszat
kelljen rá mondani.) Nagy sajnálatomra, de szerintem ezekben a fantasztikusan
erkölcsös klastromokban tényleg így volt.
Viszont Ida még ilyen személyiség megsemmisítő nevelés
mellett is tudott fejlődni. Mikor elhagyta azt a „börtönt”, akkor már sokkal tisztábban
látta az életet. Többek között ezért is a szívemhez nőtt a karaktere, meghát az
a zseniális fegyelem. Talán ezt az egy jót hozta magával az iskolából.
Bámulatos volt, hogy – a kor hölgyeivel ellentétben – nem ájult el, nem akadt
ki; mikor apja szó szerint eladta. Csabával is hamar megegyezett. Bár, hogy
minek kellett idegeneknek lenniük, azt nem értem. Ez teljességgel lehetetlen.
Előbb utóbb úgyis ismerősökké váltak volna, képtelenség egy évet közösen élni
valakivel; majd elválni, mintha mi se történt volna. De valljuk be, Ida azért
erősen erre törekedett. És viselkedésének indokára gyakran emlékeztette a
véletlen…
Azon gondolkodtam, hogy mennyi hasonló témájú történet jöhetett
létre. És hogy ennyire finoman, lassan kibontakoztatni a szereplők valódi
érzéseit, valószínűleg nem sok mai mű ér rá.
Kisebb dilemmát okozott a csillagozás. Mert olyannyira nem
izgultam, nem faltam az oldalakat, hogy maximális pontot érdemeljen. Viszont,
figyelembe kell venni, mennyit jegyzeteltem, és ez lényegesen lelassította az
olvasási folyamatom. Plusz azért voltak benne gyönyörű jelenetek, például
amikor a művészetről diskuráltak. És a könyv vége felé talán kicsit már lázban
égtem.
Szívem szerint 4.9-et adnék, de hát olyan Molyon nincs.
Szóval 5.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése