Ház a sziklán
A nyomozó és hű társa nyaralni mennek, így kezdődnek a krimik, nemde? Persze az idilli kikapcsolódásba valahogy belekavarodik egy áldozat, aki ebben az esetben Nick - a fiatal, pezsgő hölgyemény. Ahogy az elbeszéléséből kiderül, pár balesetet megúszott az utóbbi időben. Ezeket ő egyáltalán nem veszi komolyan, gyermekien nevet rajtuk, de Poirot azonnal szárnyai alá veszi a lányt. Akár egy védelmező papa, megpróbálja felderíteni az elkövető kilétét, ugyanis a véletlen szót nem ismeri, minden apró tényt beleépít az elképzelésébe.
Az adaptációt már láttam a könyv olvasása előtt, amit nagyon sajnálok, mert biztos hatalmas meglepetést nyújtott volna először olvasni a könyvet. Nicket valószínűleg a vörös sáljához tudnám hasonlítani: tökéletesen ellentéte a belga kis nyomozónak, mindig élénk és érzelmes.
Lord Edgware meghalt
Ismét egy nem túl kedves férfi, akinek a halála igazából senkit sem hatott meg különösebben. Elsőre mégis végtelenül egyszerűnek tűnik a gyilkosság, megkérdőjelezhetetlen tényekkel, amit az inas is alátámaszthat: Jane Wilkinson - a feleség - bekopogott, bemutatkozott, megölte a férjét, majd elment. A probléma azonban épp ilyen megkérdőjelezhetetlen: a hölgynek tökéletes alibije van. Persze lassacskán kiderül, hogy a szűk közeli ismeretségi körben elég sokan jól jártak volna ezzel a halálesettel, sőt, csak szépen sorban lehet kihúzni a neveket a listáról, akiknek alkalmuk is nyílt volna a végzetes szúrás elvégzésére. Bonyodalmak sokasága ez a mű is, melynek során néha rácsodálkoztam Hastings értetlenkedéseire a nyilvánvaló iránt.
A filmről elég nehéz nyilatkozni, de összességében jó volt, egy kis humorral is megfűszerezték az elején Carlotta Adams előadásával. A lezárás is hangulatosabb volt, mint a könyvben, Poirotnak volt alkalma megtartani a kis leleplezési szertartását.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése