Az dán írónőnek nincsenek könnyed, idilli témái. Először - és egyben legutóbb - a Semmit olvastam tőle, ami kétség kívül megrázó volt, a leghíresebb műve. Ahhoz képest ez valamivel könnyebben befogadható, főleg a forma miatt.
A kötet 8 novellát tartalmaz, melyek közül a hét - ahogy azt Teller is kiemeli - egyezést mutat egy ponton: az erőszak jelenlétében. Belebújhatunk az erőszaktevők bőrébe, vagy épp az ő környezetükben lévő emberekkel is azonosulhatunk. Felülkerekedő indulatokkal teli, kétségbeesett, elveszett emberek vannak főszerepben. Mindenképpen jellemet próbáló sorsokról olvashatunk, melyeknek fontos, néha rémisztő pillanatait örökítik meg Janne Teller jól megírt novellái. Elképesztő, ahogy néhány oldallal megteremti a hangulatot. (És milyen apró oldalakról beszélünk ebben az esetben.😄) Finoman bevezeti az olvasót, majd apróbb, erőltetés nélküli részletekkel bemutatja a rövidke történet világát.
Az utolsó novella egészen más. Nem gonoszságokról, hanem az ellenkezőjéről szól. Talán az egész kötet, és a Semmi ellen versenyzik. Ugyanakkor egy írói monológ is. Ez a Minden. Hogy pontosan mi a Minden, azt elmagyarázni nehéz, de az bizonyos, hogy reményt ad a csúf világgal szemben, és pozitív energiával áramlik, amerre csak akar.
Nem tudom, hogy tervezek-e olvasni még az írónőtől, de ezt a két kötetét nagyon ajánlom. Méretük és hosszúságuk miatt pedig kifejezetten barátságosak azok számára is, akik bár érdeklődnek a problémás emberi viselkedés iránt, nem szeretnének egy többszáz oldalas monstrumot kézbe venni.

Megjegyzések
Megjegyzés küldése