George Bernard Shaw: Pygmalion

Ez a négyfelvonásos dráma az Arany János Irodalmi Verseny miatt került a kezembe. Igazából ez az egyetlen indokom, hogy elolvasom, a magyartanárom sajnálatára, aki olyan szorgalmasan ajánlgatta nekünk Shaw művét is, mikor Ovdius tárgykörénél tartva vettük az Átváltozásokat. Persze, pszichológiai szempontból talán jobban érdekel, hogy kezd el az ember beleszerelmesedni alkotásába, és leginkább az alkotásba belefektetett energiájába - fun fact, aki esetleg nem tudná: van egy erről elnevezett effektus a pszichológiában -, de inkább elmélkedés szintjén, semhogy kezembe vegyek egy könyvet arról, hogyan kreálja meg egy férfi álmai nőjét. 

Szóval gondoltam, mit várjunk egy 20. század elején férfi által írt drámától ezzel a témával. Irreális elvárások a nők felé bőven vannak a mai világban is, minek idegesítsem fel magam egy hímsoviniszta könyvvel. Mondjuk azt nem állítom, hogy hatalmas tévedésen kaptam magam, mert voltak azért megkérdőjelezhető mondatok, például

Ha most nem veszi el, igencsak  megbánnya későbben. De ha elveszi, akkor maj Liza bánnya meg. Inkább bánnya meg ő, min maga, aszondom, mer maga mégiscsak férfi, Liza meg - ugyi - csak nő, osztán hát egy nő, az uccse tudhassa, mi a boldogság.

Nyilván ez csak egy szegény, műveletlen ember véleménye, de amikor konkrétan az író idealizálta a toxikus maszkulinitást, azzal, hogy egy lökés kapcsán megjegyzésnek odaírta, hogy Lizát "lenyűgözi a fölényes erő és tekintély", kicsit fenn akadtak a szemeim.

De mindent egybevetve sokkal rosszabbra számítottam. A végére Liza is kibontakozhatott. Főleg, mikor elszabadultak az indulatok, és Higinsszel veszekedett. Akkor éreztem azt, hogy tényleg megosztja az álláspontját. Meg persze, hogy ők ketten szörnyen domináns és makacs emberek - főleg Higgins, akinek esetében még a tudomány iránti mániákus imádat is elég egyértelművé tette, miért agglegény a negyvenes éveiben.

A lezárás boldog, és reális volt, ami őszinte meglepetést váltott ki belőlem. Az a kis pár oldalas írói narrálás fantasztikus ötlet volt. Jól összefoglalta a karakterek jellemét, a döntésüket és még a jövőjükbe is engedett egy kis betekintést. 

Összességében pozitív csalódás volt ez a történet a virágáruslányról, egyértelműen jobb, mint Ovidius Pygmalionja.