Már nyár óta terveztem az írónő világhírű klasszikusát elolvasi, és úgy véltem, a romantikus, szeptemberi hangulat lesz erre a legmegfelelőbb.
Középpontban - mily meglepő - egy család. Szeleburdi, nem épp a legelőkelőbb Benneték. Öt ifjú hölgyeménnyel, akiket bizony nemhogy nevelőnő nem tanított, talán senki sem. A kisebbeket legalábbis nem valószínű. A két idősebb nővér, Jane és Elizabeth szoros testvéri kapcsolatban van, szinte minden titkukat megosztják egymással. Meg persze próbálják okítani húgaikat, ha már ez impulzív anyjuknak és szórakozott apjuknak nemigen sikerül. Nevető, vidám hölgyemények, különböző szerelmi bonyodalmakkal, melyek egy esemény bekövetkezésekor álltak neki kibontakozni - történetesen a könyv legelső momentumánál: Mr. Bingley szomszédjukba való költözésekor. Ki nem hagyhatom Jane Austen zseniálisan indító paragrafusát:
Általánosan elismert igazság, hogy a legényembernek, ha vagyonos, okvetlenül kell feleség. Ez az igazság oly mélyen bevésődött a vidéki családok lelkébe, hogy ha ilyen ember csöppen a szomszédságukba, rögtön egyik vagy másik leányuk jog szerinti tulajdonának tekintik, még ha nem ismerik is érzéseit vagy nézeteit
Szegény Mr. Bingleyre igyekeztek lecsapni a férjvadász mamák, de barátai se tudhatták magukat biztonságban. Hisz nyilván önmagán kívül ismerősi körének egy részét is hozta Netherfieldbe, akik újdonsággal bíró mivolta ugyancsak érős érdeklődést váltott ki. Bár zord barátja, Mr. Darcy inkább az unszimpátia skatulyájában kötött ki...
Jóóó sok szereplő és több száz oldal. Sikertelen lánykérések, botrányos helyzetek, pletykák és persze a várva várt nagy szerelelem. Jane Austen mindig megölel bájos soraival. Mintha megjelenne a műveiben. Mikor a csendes sétákról és elbűvölő könyvtárszobákról ír, kicsit olyan, mintha a lélkét festené az olvasó elé. Azt a csodálatos szellemét fejezi ki, ami valahogy egybeforr a könyveivel.
Elragadó volt ez az alkotása is, kedvencem a fő szerelmi szál lett, és értelemszerűen az ezt alkotó páros. Kissé különböző személyiségűek, viszont szeretetteljesek karakterek, akik szépen lassan egymásba estek. Sokkal nyíltabb kommunikációt kaptunk tőlük a végén, mint amit a kortól vártam, örömmel töltött el, hogy megbeszélték a félreértéseket és érzéseiket.
Az írónő megteremtett egy olyan képet a szerelemről, mely bár részleteiben nem tökéletes - és mai, fejlett pszichológiai tudással bele lehetne kötni -, de egészét tekintve biztonságot sugárzó, és mentes a tévhittől, hogy az igaz szerelem fájdalommal és lemondással jár.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése