Az Európa Kiadó gondozásában megjelent kötetet még 2021 karácsonyán kaptam a tesómtól. Még akkor el is olvastam a benne lévő 3 novellát, 2022 karácsonyára pedig meghagytam Hercule Poirot karácsonyát. (Vajon hányszor fog szerepelni a karácsony szó ebben a bejegyzésben?😅)
Szóval nyilván az előbb említett műre emlékszem a legjobban. Azontúl, hogy nem igazán értem, miért válogatták bele ebbe az összeállításba, nagyon tetszett. (Lehetett volna simán egy novellagyűjtemény ez a kötet.) Agatha Christie még mindig le tud nyűgözni, az adaptáció készítői pedig mintha arra törekednének, hogy elrontsák ennek a zseniális írónőnek a munkáját. Az eredetiben Poirot konkrétan a tragikus esemény után jelenik csak meg a porondon, és így is, pusztán elbeszélések és saját megfigyelési alapján felfedi a gyilkost, akinek kiléte rettentően megdöbbenti az olvasót - annak ellenére, hogy a szinte a család minden tagjának megkönnyebbülés az öregember halála. A filmben pedig mintha szánt szándékkal akarták volna, hogy könnyen kitalálható legyen a bűnös személye.
A könyv vége - mely ironikus módon az ünnep utáni pár napban játszódik - egészen karácsonyi hangulatú lett. Igazi happy end a (nem gyilkos) karaktereknek, akiknek mentségére legyen mondva, hogy Simeon Lee egy kiállhatatlan személy volt, aki gyakorlatilag abban lelte örömét, hogy családtagjait hergelje.
És ugye itt jönnek a gondok: visszaemlékezni a 3 novellára, amelyeket már több mint egy éve olvastam. És amelyek igazából csak 2 novella, ugyanis a Karácsonyi kalandnak lényegében továbbfejlesztett változata A karácsonyi puding. Tehát nagyvonalakban mindkét történet ugyanaz: vidéken van Poirot - csak és kizárólag központi fűtéses kúriákba hagyja meghívatni magát - , gyerekek próbálják őt megviccelni egy gyilkossággal, és egy vörös kis kőnek is nyoma veszett. Mint ahogy mindig, az illemtudó Hercule Poirot belopja magát vendéglátói szívébe, és bájos csevegések közepette információkat szed ki mindenkiből, hogy aztán felfedje a bűnösöket.
Igazi 20. századi angol ünneplés, finom ételek, szinte megelevenedik előttünk Agatha Christie gyerekkora. Tudniillik ugyanis, hogy az írónő azért rajongott olyannyira a karácsonyért, mert kiskorában varázslatos ünnepi hangulatban volt része, vidéken, akárcsak a novellákban megjelenő gyerekeknek.
Az utolsó novella ebben a kötetben nem a belga detektívről, hanem a vénasszonyról, Miss Marple-ről szól. A barátaival üldögélve mesélnek egymásnak, és mikor rá kerül a sor, egy régi, karácsony körül történt esetet beszél el. A kedves öreg hölgy hosszasan beszámol megérzéseiről, melyek egy házaspárra vonatkoztak, még pontosabban a férj gyilkos szándékaira. A kestoni gyógyfürdőben megszállva Miss Marple megismerte és szemmel tartotta ezt a házaspárt, és eltökélt szándéka lett, hogy márpedig megakadályozza az asszony halálát.
Kívülről figyelve Jane Marple egészen biztosan kotnyeles kisasszonynak nevezhető, de nagyon érdekes volt olvasni a megfigyeléseit és terveit - melyeket Poirot esetében Agatha Christie sosem mutatott be ilyen részletességgel -, és látni kirajzolódni egy kissé bonyolultabb tragédiát.
Summa summarum: az írónő részét ebben a kötetben is csak dicsérni tudom, viszont az Európa Kiadó szerkesztése kifogásolható. Egy regény, 2 novella, mely lényegében megegyezik, és egy karácsonyt éppen csak megemlítő, semmiféle ünnepi hangulattal nem rendelkező elbeszélés. Bár nem vagyok teljesen tiszában az írónő munkásságával e téren, úgy érzem, többet is ki lehetett volna ebből hozni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése