Nagyon örültem, mikor Böszörményi Gyula kiírt egy pályázatot, és úgy döntött, legyen még folytatása az Ambrózy báró eseteinek. Jó sok halasztással, de megjelent a könyv tavaly ősszel, és én meg is vettem a könyvfesztiválon. Ami azonban némi csúszásnál sokkal szomorúbb hír volt, az az író halála. Tudva, hogy ez az utolsó kötet a sorozatban, nagyon vegyes érzések kavarogtak bennem, mielőtt kézbevettem.
– Nocsak, báró úr, jó látni téged! – mondta. – Remélem, hogy nem hiába hívtak, itt ugyanis teljes a fejetlenség!
Ha valaha volt káosz Budapesten és a Rendőr-főkapitányságon, akkor az bizony ebben a könyvben van leírva. Rejtélyes és igencsak véres bűntények történnek a székesfővárosban, Rudnay főkapitány pedig töri a fejét - neki szerencsére van -, mivel sehogy sem kapcsolódnak össze a szálak. Még jó, hogy rajta kívül az Ambrózy párt is mindig minden érdekes esetről értesítik, így ők is elkezdik fejtegetni a boncintézetben történt különös lopás okait.
Ahogy halad ez a történet, egyik skandalum jön a másik után, a kórházba szinte már napi szinten látogat Richárd és Mili - amit a főorvos igencsak nehezményez -, de nincs mit tenni, egyre több áldozata van a beteges tolvajnak.
Rettenetesen jó volt újra olvasni a kedvenc századfordulós detektívpárosomról. Mint ahogy azt Molyon többen is írták, az előző kötetekben nem annyira kaptak lehetőséget a közös nyomozásra, ebben a könyvben azonban kárpótolva lettünk, Gyula bátyó még olyan romantikus helyzetet is bátorkodott papírra vetni, mint egy gyertyafényes randevú. Még csak lövöldözés sem volt - hát létezik ilyen?
Szóval a leleményes Miliből és morc bárójából pont eleget kaptunk, miközben kihallgatásról kihallgatásra rohangáltak, vagy épp csellel próbálták leleplezni a bűnözőt.
– Be kell vallanom, hogy én pillanatnyilag csodásan érzem magam. El sem tudok képzelni kellemesebb szórakozást annál, mint hogy a maga társaságában egy őrült gyilkost kergessek.
Természetesen a villa többi lakója - akik már inkább családtagnak, semmint alkalmazottnak tekinthetők - is jócskán kivette a részét a nyomozásból. Ambrózyék egy komplett gárdával rendelkeznek, mely tagjaitól afféle piti munkákon túl, mint a sofőri hivatás, ágyneműhúzás, elvárja a színjátszás, fegyverhasználat és verekedés képességét is. Nem meglepő tehát, hogy a szervezett, és ördögi gonosz nem menekül előlük a végén.
Több szempontból is más ez a regény, mint a sorozat többi eleme, talán ennek cselekményéről lehetne legkevésbé elképzelni, hogy valóban megtörténhetett. A korábbi kötetekben eredeti bűntényeket használ az író, ebben azonban ezeket még bonyolítja, melyre ugyebár semmi írásos bizonyíték nincs. Nem mintha ez bármit is elvenne az élvezeti értékétől, sőt. Gyanítom, azért lett valamivel rendhagyóbb ez a könyv, mivel Kinczer Kitti ötlete alapján készült.
Összességében 5/5, ahogy az várható volt. Továbbra is rajongok ezért a könyvsorozatért, és ez a rész is hozta az elvárt színvonalat: meghökkentő krimi egy kis humorral és budapesti leírásokkal.
Böszörményi Gyula sajnos nem ír már nekünk több Ambrózy kötetet, ennek tudatában féltem, nehogy függő vége legyen. Szerencsére minden szálat elvarrt az író, az utolsó jelenetben pedig nemcsak Ambrózy bárót, de engem is rendesen sikerült megnevettetnie.
Nem tudom kifejezni, mennyire tökéletes ez a sorozat, és valamennyi rajongó nevében mondhatom, hogy nagyon fog hiányozni.❤
Megjegyzések
Megjegyzés küldése