Meglehetősen hátráltató körülmények dacára végre sikerült elolvasnom. Ez a történet ott kezdődött, hogy megvettem az Egy párizsi apartmant Mussotól, és láttam Molyon, hogy ugyanaz a főszereplője, mint ennek a könyvnek. Nem tekinthető duológiának, de mégis úgy gondoltam, hogy elolvasom ezt előbb, mivel ez íródott korábban. Elmentem a könyvtárba, ahol figyelmetlenségből egy másik könyvet kölcsönöztem ki az írótól, és mikor időt tudtam szakítani rá, hogy olvassak, szembesülnöm kellett ezzel a ténnyel. Szóval az utána következő napomon az utam a könyvtárba vezetett. És mikor kezemben tarthattam végre a jó könyvet, kiderült, hogy karácsony előtt játszódik.
Imádok évszakok és azok hangulata szerint olvasni, úgyhogy eléggé elment a kedvem a kötettől. Kicsit már olyan érzésem volt, hogy nagyon nem akarja, hogy kézbe vegyem. Aztán két nap alatt kiolvastam.
Bár a történet eleje elég nyögvenyelősen ment - túlságosan hozzászoktam Agatha Christie csak a bűntényre fokuszáló stílusához -, mikor túlleldült a hosszas bevezetésen, egyre és egyre izgalmasabb lett. Ez a két, telefonját összecserélt szereplő nemcsak kutakodni kezdett a másik után, de egy ponton már önjelölt nyomozónak tették meg magukat. Hát még akkor mennyire igyekeztek megfejteni az igazságot, mikor rájöttek, hogy kettejük titkainak közös pontja van...
Szerintem ötletes volt ez a véletlen csere Musso részéről, főleg, hogy amikor a könyv íródott, még nem volt millió mobil a piacon, és valóban előfordulhatott, hogy teljesen ugyanazt a modellt birtokolja két utas a reptéren. Akik aztán a nagy sietségben csak később veszik észre, hogy nem is a sajátjukat tartják a kezükben. Na de ezután voltak irreális húzásai az írónak. Például a megmagyarázhatatlan késztetés Madeline-nél és Jonathannél is a tovább böngészésre, mert valahogy mindketten azt éreztek, hogy ők tudnak valamit a másikról. Madeline házasságszakértővé avanzsálta magát, Jonathannek meg egy kicsit túl sok ideje akadt étteremvezetőként arra, hogy Madeline képeit elemezze, és ebből a személyiségére következtessen.
De tényleg, úgy, hogy igazából nem is ismerték egymást, lehetetlenül sok energiát öltek a másik személyes ügyeinek lenyomozásába. Mármint persze, az ember kíváncsi. Nem akarok álszent lenni, hasonló helyzetben én is valószínűleg belenéztem volna abba a kütyübe, ha lett volna felesleges szabadidőm. De nekik mégis hogy a fenébe volt? Madeline a repülőút után rögtön ment kinyitni a virágüzletét, és többször hangsúlyozta (többek között a vőlegényének), hogy ez a karácsony előtti időszak elég húzós munka tekintetében, és neki mindenképpen dolgoznia kell.
Na mindegy, álmatlan, keresgéléssel, régi cikkek olvasásával töltött éjszakák után egyszer csak azon kapták magukat, hogy találkozniuk kell, mert sürgős megbeszélnivalójuk van. Innétől pedig jött az akció. A nyomozás - aminek sokkal több érintettje van, mint azt az olvasó hinné - letehetetlenül izgalmas és csavaros volt. Újabb és újabb információmorzsákhoz jutottak, összekötötték ezeket, és próbálták elkerülni a veszélyt. Meg nem kifutni az időből.
A lezárásról spoiler nélkül csak annyit, hogy hiányos. Olyan, mintha összecsapta volna Musso - főleg ha párhuzamba állítjuk a terjedelmes bevezetéssel. Pikk-pakk történt minden, egyes szereplők csak úgy eltűntek az éterben, és sohasem hallottunk többet felőlük.
Figyelem, a következő sorok spoilert tartalmaznak!
Danny Doyle. Mégis mi volt ez? Konkrétan az ő lányáért küzdöttek. Alice hatalmas szerepet kapott mind a történetben, mind Madeline életében. És mikor meglett, akkor csak úgy vége a könyvnek. Legalább egy apa-lánya találkozást kaphattunk volna, ha már a további életükbe nem engedett betekintést az író.
Madeline vőlegénye úgyszintén ignorálva lett az utolsó fejezetekben. 2 éve voltak együtt, de inkább összejött Jonathannel, akivel nem mellesleg nagyjából 5 oldal alatt szerelembe esett, és akiről maga is tudta, hogy vissza fog menni a volt feleségéhez (ez az Egy párizsi apartman elején igazolódik be). És szegény pasi még egy normális szakításos jelenetet sem kapott, csak lerakta a telefont a menyasszonya, és többet nem látta az oldalakon a nevét az olvasó.
Jonathan és Madeline. Itt már tényleg csak kérdőjeleket tudnék írni. Klisés és nevetséges. Előbb tudtam volna elképzelni Maddie-t Daniel-lel.
Spoiler vége
Összegezve a regényt: fordulatos krimi, de lett volna még mit csiszolni rajta. Kihagyni dolgokat, hogy életszerűbb legyen, és egy korrekt lezárást adni a közönségnek. Mindenképpen szeretnék még olvasni az írótól, remélem, hogy a frissebb kötetei túlszárnyalják ezt.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése