Úgy gondolom, fontos megválogatni, kinek és minek szenteljük az értékes időnket, ezért igyekszem figyelni arra, kiket követek. Ha ti is hasonló állásponton vagytok, akkor hadd ajánljak 4 tartalomgyártót, akik munkássága az utóbbi időben lenyűgözött.
Beszélnünk kell! podcast
Az egyik indok, amiért egyáltalán ezt a bejegyzést írom, az a WNM magazin Beszélnünk kell! című podcastje. Ha pszichológiáról van szó, akkor ez az egyik személyes kedvencem. Már pár éve figyelemmel kísérem, szinte az összes epizódot meghallgattam a négy évadból, és a rajongásom továbbra sem apad. Mint már azt párszor említettem a blogon, Orvos-Tóth Noémit mint klinikai szakpszichológust nagyon szeretek, mindig élvezettel hallgatom. D. Tóth Kriszta pedig elgondolkodtató, logikusan felmerülő, és helyenként lazább, személyesebb kérdéseivel azonnal elnyerte a tetszésem. Ez a páros szerintem kitűnően működik együtt, és roppant érdekesen beszélget pszichológiai témákról.
Egyedül a mennyiséggel nem vagyok megelégedve. Sajnos ez az említett négy évad az elmúlt 3 év szüleménye, ami első hangzásra sem tűnik soknak. Az átlag kilenc, kb. 1 órás epizód/évad sem sokat dob a helyzeten, úgyhogy ez nem az a podcast, amit minden héten hallgatni tudok. (Általában 1-2 hét alatt ledarálok egy évadot, utána meg hónapokat várok.)
Csirmaz Luca - PszichoLive
Csirmaz Lucával először a TikTokon találkoztam. Valamelyik Disney mesét vizsgálgatta pszichológus szemmel, meglehetősen ironikusan, én meg hálát adtam az algoritmusnak, hogy elém sodorta a videót, és minden további nélkül be is követtem. Szórakoztató volt ilyen szemszögből ránézni a szereplőkre, döntéseikre. Őszintén szólva nekem is már megfordultak efféle elemzések a fejemben - mert aztán a filmiparban bőven kijut az egészségtelen kapcsolatokból -, úgyhogy örültem, hogy van erről tartalom a digitális térben, ami ráadásul még vicces is.
Luca egyébként nem csak ilyen tartalmakat készít, és a saját fiókján kívül a PszichoLive Instagram oldalán is tevékenykedik - amit szintén követek. Ott egy biztonságos digitális teret próbál kialakítani megerősítő tanácsokkal és emlékeztetőkkel.
Mélylevegő Projekt
Talán a felsoroltak közül a legismertebb Instagram oldal a Mélylevegő Projekté. Több, mint 130 ezren követik a pár éve létrehozott fiókot, ami mögött egy kisebb csapat áll. Volt már kollaborációjuk egy magyar ruhamárkával, és 2 könyvet is adtak ki, amik szintén nagy népszerűségnek örvendenek.
A posztjaik rendkívül sokfélék, általában mindenkit érintő témákról szólnak. Vannak, amik egyszerű emlékeztetők, és bőven akad olyan is, ami jobban kifejtett. Ezekben egy komplex témába vezetik be a laikusokat, tévhiteketről rántják le a leplet. Ráadásul mindezt esztétikus formában, szép grafikákkal.
Azt mondanám, a legátfogóbb magyar tartalomgyártók pszichológiai témában, úgyhogy ha csak egy oldalt követtek be erről a listáról, akkor azok legyenek ők.
Scheller Virág
Virág párkapcsolattal, sémákkal és szorongással kapcsolatos videókat készít TikTokon, ahol test.tudat néven találjátok meg. Ideális lehet követni azok számára, akik úgy érzik, hogy mondjuk 5 slide-ot Instagramon úgysem olvasnának végig, ugyanis ezen az oldalon leginkább rövid, kevesebb mint 1 perces tartalmak vannak. Ennek ellenére jól kifejtettek, és eloszlatják a kételyeket. Szóval ha most kezded bevezetni a pszichológiai tartalmakat a mindennapjaidba, akkor tökéletes választás lehet.
Remélem értékes volt számotokra ez a bejegyzés, én biztosan örültem volna egy ilyen ajánlásnak évekkel ezelőtt. Tervezek majd még egyébként hasonló blogbejegyzést külföldi tartalomgyártókkal is.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése