Szeptemberben, a kedvenc hónapomban szeretek a számomra kedves Szabó Magdától olvasni. Nehezen jutottam dűlőre, hogy mégis melyik regényét válasszam. Végülis Zsófika mellett tettem le a voksom, a fülszöveg alapján én is kíváncsi lettem, hogy mit is szeretett volna üzenni neki az apukája.
Zsófika kilóg a többiek közül - mint ahogy az írónő sok szereplője (más műveiben) -, érthetetlen gyerek, valami "nem stimmel" vele. Látszólag logikátlan döntései pedig egyre csak szaporodnak, mikor apja meghal, és ő utolsó szavainak értelmét szeretné kideríteni. Elhatározza, hogy felkeresi az utolsó embert, akihez apja a címben is szereplő mondatot intézte, hátha mást is ki tud szedni belőle.
De Zsófi ügyetlen, határozatlan és félénk, nehéz számára a felnőttekkel szótérteni. Igazából az összes őt körülvevő felnőtt csak tippelgetni tud a lány cselekedeteinek okára, próbálják őt megérteni, de hiába.
Egyik kedvenc szereplőm Márta néni lett. Talán ő volt az egyetlen, aki nem a saját gondolatait vetítette ki Zsófira, hanem megpróbálta az ő helyzetébe képzelni magát. Hihetetlenül jól érzékelte Zsófi frusztrációit, figyelmének ingadozását, és mindent megtett, hogy segítse, még úgy is, hogy ő maga jó sokáig nem tudta kideríteni, mi is a probléma, miben is kéne pontosan segíteni. Szabó Mártának nemcsak a neve cseng össze rejtélyesen az írónőével, hanem a karaktere is. (Aki esetleg nem tudná, Szabó Magda is tanított egy darabig.) Valószínűsíthető, hogy saját magáról mintázta a jellemét.
Pista bácsi a maga maradiságával és rosszindulatú hangnemével néha idegesített, a tipikus egyszerű embert képviselte, akinek azért sikerült a könyv végére meglágyítani a szívét. Zsófi anyukája, Judit sem lett a legszimpatikusabb karakter. A kimondatlan rivalizálása Márta nénivel igazán felesleges volt, helyette több időt fordíthatott volna a saját lányára.
Ahogy az Szabó Magdától megszokott, beledobta az olvasót egy idegen család életébe, és csak szépen, lassan tárta fel az összefüggéseket a már korábban elhangzott mondataival kapcsolatban. Amint kezd kitisztulni a kép, csak még jobban sajnáljuk Zsófikát, mivel úgy tűnik, a világ összes gondja az ő vállára nehezedik, segítséget meg nem is nagyon tudna kitől kérni. De persze a lezárással nem okozott csalódást az írónő.
Bár nem lett a kedvenc Szabó Magda kötetem, élvezetes volt olvasni, elmerülni egy gyerek életének megpróbáltatásaiba, elemezni a szereplők jellemét. Az írónő gyerekekről alkotott gondolatai megragadóak és elgondolkodtatóak, akárcsak az emberismerete, úgyhogy ajánlom mindenkinek (kicsiknek és nagyoknak, gyerekeknek és szülőknek egyaránt).
Megjegyzések
Megjegyzés küldése