Már egy ideje várólistás volt nálam, mikor megtudtam, hogy a Madáchban játsszák. Long story short: két színházjegyet kértem szülinapomra, és elhatároztam, hogy az előadás előtti héten elolvasom majd a könyvet. Ez így is történt, 1-2 nap alatt befejeztem most novemberben, majd friss olvasási élménnyel megnéztem a musicalt.
Az alaptörténettel talán sokan tisztában vagytok: egy férfi, kinek személyét homály fedi, egy "fantom" lakik az operaházban, aki beleszeret az egyik énekesnőbe. Ugyanakkor ennek a fiatal hölgynek akad még egy bálványozója, szóval szerelmi háromszög alakul ki.
Bevallom, engem sokkal inkább a Palais Garnier épülete iránti rajongásom vett rá, hogy kikölcsönözzem ezt a könyvet, mintsem a szerelmi háromszög és drámai románc ténye. Persze, nem tagadhatom, hogy ez a teátrálisnak igérkező viszony is felkeltette az érdeklődésemet, de egy ilyen grandiózus és lenyűgöző épületbe helyezett, és annak történelmével összefüggő kötet elolvasását semmiképpen nem hagyhattam ki. És mindemellett Gaston Leroux egy valós pletykát vett alapul, és valós információkat próbált összeszőni egy válaszokat kínáló történetté. Mi kell még?
Belevetettem magam az érdekes eset leírásába, ami ott kezdődik, hogy az Opéra Garnier két igazgatója lemond, és ünnepélyes keretek között átadja tisztségét az újaknak. Távozásuk valódi okát - bár titokban tartották volna - végül mégis elmondták: a rejtélyes fantom követelőzik tőlük. A két új igazgató természetesen tréfának gondolja ezt a vallomást, de hamar szembesülniük kell vele, hogyha nem a fantom kérésének megfelelően végzik munkájukat, megmagyarázhatatlan balszerencsék történnek...
Az operában bekövetkező zűrzavar és káosz állapotának eléréséig, és az igazgatók szabályos megőrüléséig a már említett szerelmi háromszög vezet. Christine Daeé, a fiatal énekes feltörekvésnek indul, és eljön hozzá az "angyali hang", akiről édesapja mesélt neki gyerekkorában. A titokzatos hangtól megbódulva sok, látszólag ésszerűtlen dolgot cselekszik, amit régi barátja, Raoul nem tud mire vélni. A fiatal vikomt épp szerelembe esik Christine-nel, mikor annyi év után újra látja, a lány pedig furcsán viselkedik, kitér az egyértelmű válaszok elől.
Ezutóbbi egyébként roppant ellenszenvessé tette Christine-t. Nem azt mondom, hogy rögtön ki kellett volna teregetnie az életét Raoulnak, mikor viszontlátta, de egy fokkal barátibb lehetett volna, kevesebb kétely között hagyva az ifjú Chagny grófot. És rettenetesen naiv volt, de tényleg. Értem én, hogy varázslat, meg tündérmesék világában élt, mikor az angyali hang hívta, de azért na. Raoul egy fokkal racionálisabban gondolkozott, de még ő sem mondható egy erős főszereplőnek. A showt kétségkívül a címszereplő viszi ebben a regényben. A szörny, aki egyszerre lehetetlenül érzékeny és ördögien gonosz. A győztes Don Juan, akit megvet a világ, ezért a pincében kényszerül élni. Christine-nel a kapcsolata nem épp romantikusnak, sokkal inkább manipulatívnak és zavarosnak jellemezném. Valami természetfeletti vonzódás, semmit vonzalom volt köztük.
Leroux írói stílusa hagy némi kivetnivalót. Eléggé hullámzó hangulatot teremtett: vagy le sem tudtam tenni a könyvet, vagy feleslegesen untatott oldalakon át. De azért az iróniáját ki kell emelnem. Egy ilyen ijesztő és borzongató történetbe beillesztett néha olyan jeleneteket, amik annyira oda nem illően komikusak voltak, hogy nevetnem kellett (csak hogy egy szóval utaljak egy ilyen esetre: béka).
A "megoldás" nem volt hű ehhez a történethez. Már az elejétől fogva érezhető volt, hogy ez a rejtélyes Perzsa fog majd segítséget nyújtani. A probléma csak annyi, hogy semmi más nem volt a szerepe. Egy jött-ment, valamilyen okból kifolyólag mindentudó szereplő. Valószínűleg nem sokat agyalt a karakterén Leroux.
Összességében nem teljesen azt kaptam, amit vártam. Bár az operaház épületére vonatkozólag minden kívánságom beteljesült, sőt még több is (részletes bemutatással örvendeztetett meg az író), nem tudnék jó szívvel 5 csillagot adni ennek a regénynek, csak 4-et. Ettől még egy különleges könyvként fogok rá gondolni, és érdemes elolvasni.
Ui.: Azt leszámítva, hogy bizonyos szereplők minden második szava az volt, hogy "Christine!", tetszett a musical. Rendesen libabőrös lettem, mikor megszólalt a zene.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése