Már több mint egy éve kinéztem ezt a világhírű könyvet, és idén ősszel végre sort kerítettem az elolvasására.
Azt tudni kell rólam, hogy nem vagyok újraolvasós típus. Amit már egyszer kézbe vettem, annak elolvasása, úgy érzem, időpazarlás lenne, hiszen rengeteg más kötetet olvashatnék helyette. De mikor végigértem ennek a műnek az első fejezetén, kétségem nem fért hozzá, hogy újra fogom olvasni.
Igen, Basil Hallward és Lord Henry éppen csak elkezdett beszélgetni, én pedig már beleszerettem a könyvbe. Megtetszett az idilli, könnyed hangulat, amiben a két szereplő indította a regényt. A festőnek (Basil) egy mély benyomást tevő modellje akadt. Egy titokzatos fiatalember, akinek ifjúsága és szépsége megigézte a művészt, és akinek kilétét nem is kívánta megosztani. Persze kiderült, hogy a festmény, amin dolgozott, Dorian Grayt ábrázolta. Henry nem is halasztotta sokáig a találkozást ezzel az ifjúval, rögtön a második fejezetben megismerkedett a régi barátja által felejthetetlennek tartott Dorian-nel. Hamarosan ráébresztette, mekkora kincs a szépsége, innentől pedig Dorian betegesen kezdett ragaszkodni a fiatalságához.
Teltek múltak az évek, Henryt és Doriant egyre szorosabb barátság fűzte egymáshoz, gyakran jártak együtt szórakozni, társaságokba. Ellenben Basilban, vagy hogy pontosabban fogalmazzak, Basil festészetében valami megtört. Egyre inkább kezdett eltávolodni egykori barátaitól. És hogy ők mit csináltak, és milyen sors várt rájuk, arról felesleges lenne beszélnem, muszáj elolvasnotok a könyvet az élményért.
Telis-tele volt elgondolkodtató, néha már az általános felháborodás határát súroló szemléletekkel. Lord Henrynek kétségkívül nem mindennapi világnézete van, és bár nem ő a címszereplő, mégis az ő karaktere szerintem a legérdekesebb. Nagyjából minden második mondata valami életbölcsességet fogalmazott meg, és mondanom sem kell, hogy - annak ellenére, hogy sokszor nem értettem vele egyet - faltam ezeket a sorokat.
– A vallás?
– Divatos pótszer, a hit helyett.
De nem kevésbé komplikált személyiséget írt Oscar Wilde a címszereplőnek sem. A tiszta lelkű Dorian Gray romlásnak induló élete és lelki világa hasonlóképpen izgalmas és elgondolkodtató folyamat volt. Mindemellett pedig - csak hogy tovább fokozzam a tökélyt - egy sejtelmes és meglehetősen homályos kapcsolatrendszer alakult ki a karakterek között, amit órák hosszat lehetne elemezni.
Megszámlálhatatlanul sok izgalmas gondolata van ennek a műnek. Egy olyan klasszikus, amit mindenkinek el kellene olvasnia. Vagy legalábbis azoknak, akik filozofikus hajlamokat éreznek magukban, és efféle igényeiket egy irodalmi alkotással akarják táplálni.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése