Így az év végéhez közeledve nemcsak fizikailag, de sok más tekintetben is nagytakarítást végeztem. Rengeteg mindent volt időm átgondolni, így a blog kérdését is.
Már egy ideje gondolkoztam rajta, hogy abbahagyjam. Minden egyes könyvről bejegyzést írni nem kis erőfeszítésembe került, nem is említve más témákat. (Ezekre jóformán alig maradt időm, mint az észrevehetitek.) Szerettem volna több nyelvtani érdekességet, és mindenféle ajánlót írni, és mégis: mikor arra gondoltam, hogy le kéne ülnöm összerakni azokat a bejegyzéseket, egyáltalán semmi motivációt nem éreztem. És ez egyre inkább jellemző lett: a bejegyzések elkészítése inkább feladattá vált, teherré, mint élvezetes hobbivá.
Ez persze kezdetben nem így volt. Az első években annyira lelkes voltam, emlékszem, alig vártam, hogy végre megjelenjen egy blogbejegyzés, mert már meg volt írva a következő kettő. Volt olyan időszak, amikor heti 2-3 bejegyzés is kikerült. Idén pedig, nos, elég csak ezt az utolsó felét nézni az évnek: teljesen el voltam havazva, havi 1-2 bejegyzés. Ezen a héten csak azért került ki ilyen sok, hogy még 2023-ban bepótoljam a lemaradásomat. (Ami nem volt csekély, tekintve, hogy a héten minden nap blogjegyezést szerkesztettem.)
Szóval az elején még tiszta élvezet volt számomra. Már magát a blogot felépíteni is. Színválasztás, profilkép stb. Bár nem volt egyszerű, örömmel csináltam, és nagyon izgatott voltam miatta. Ennek tudatában meglepő lehet, hogy sosem állt szándékomban komolyan bloggerkedéssel foglalkozni. Nem volt célom feliratkozókat gyűjteni, vagy felfejleszetni a blogot egy magasabb szintre, úgyhogy mindig is amatőr szinten maradtam. Csak saját magam szórakoztatására kezdtem el könyvajánlókat írni, posztolni hozzájuk Instagramon, meg aztán a Molyt is felfedeztem. Viszont sajnos az utóbbi egy évben radikálisan csökkent a motivációm a könyvértékelések megírásához.
Az igazság az, hogy rengeteget változott az életem a blog kezdete óta. 2020-ban még lényegesen több szabadidőm adódott, hogy tudjak vele foglalkozni. Azóta sajnos kevesebb van, és ezt a keveset is lenne mire fordítanom, ugyanis van egy pár tervem a jövőre nézve. Egy szó mint száz: úgy érzem - bármennyire is furcsa lesz ez a változás -, hogy el kell engednem a blogot.
Viszont ez nem jelenti azt, hogy teljesen eltűnök minden platformról, sőt. Molyon továbbra is fogok értékeléseket írni (maximum kicsit rövidebbeket), és az Instagram fiókomat sem tervezem törölni. Valószínűleg kötetlenebb posztokat láthattok majd nálam.
Úgyhogy ennyi lenne mára, a hétre, az évre és úgy valószínűleg örökre. Egy kicsit érdekes lesz majd elolvasni egy könyvet, és nem írni róla blogbejegyzést, de azt hiszem, felszabadító is.
Nagyon boldog új évet kívánok mindenkinek! Már csak pár óra van vissza 2024-ig, úgyhogy addig is jó szórakozást! Remélem, hogy boldog és sikeres évnek nézünk elébe😊
Megjegyzések
Megjegyzés küldése