Tavaly nagyon hasonló időben, mindössze egy hét eltéréssel pont ilyenkor olvastam Jane Austentól, és e tény említésekor kicsit szomorú is vagyok, hiszen ez a halogatóképességem fejlettségét bizonyítja - mely ugyebár nem egy dicsekvésre méltó tulajdonság.
Üdítő pozitív csalódásként éltem meg tőle A klastrom titka c. könyvét, és meg is tettem ama fogadalmam, hogy hamarosan kézbe veszek egy általa írt regényt. A "hamarosan" először nem egy év volt. Ősszel elkezdtem ezt a könyvet, és egy jó hatvan oldalig jutottam, viszont valahogy abbahagytam. Semmi különös mentség, csupán az általános kis hátráltatások - könyvtári kölcsönzési idő, kedvtelenség -, és szinte el is feledkeztem róla. És végre - a befejezetlenség bosszantó természetét rossz szemmel nézve tényleg mondhatom, hogy végre - elolvastam!
Jane Austen a nő szemén keresztül mutatja meg, és alkalom adtán űz gyúnyt a 19. századból. E mű esetében rögtön négy hölgyeményt is meg kell említeni, mint a főszereplő család. Egy édesanya, és három leánygyermek, akik mindig számíthatnak egymás segítségére, mégha világnézetük oly különböző is. Középpontba a címben is látható preferenciákkal rendelkező két nagyobb nővér került: Elinor és Marianne. A megfontolt, ésszerűség pártoló Elinornak sokszor kell figyelmeztetni húgát és édesanyját arról a számára nem túl meglepő helyzetről, hogy vágyaik csapdájába estek. Ugyanakkor a szenvedélyes Marianne ridegnek és boldogtalannak látja testvérét.
Két nő, mindegyiküknek érdesen alakul az élete, és persze nem titok: szorosan egybefonódik történetük. Azonban vannak még jócskán karakterek, például a szívélyes Sir John, aki nem halaszt el egy alkalmat sem, hogy megmentse a négy Dashwood hölgyet a halálban végződő unalomtól, mely kétségtelenül várna rájuk egy olyan felújítandó házban, ahol a munkát pénzügyi okokból mindössze két cseléd végzi. Vele karöltve anyósának is ínyére vannak újdonsült barátaik, és ugyan mi bugyuta ellenérvvel lehetne kifogásolni kettejük folyamatos, csípkelődő vicceit? A sajnálatra méltó igazából csak Lady Middleton, akinek férjválasztásakor anyja valószínűleg a saját nyílt és szórakozáskedvelő személyiségének keresett társat, mintsem a csendes és hiú lányának. Roppant nevetséges szituációk tudtak kerekedni egy ilyen trióból, mindhárman karakteres egyéniségek voltak. Nagy elkeseredésemre szolgált, hogy a 2008-as filmből Lady Middletont kifelejtették. A legnagyobb örömmel néztem volna végig szemforgatásait, és különösen vártam volna megmutatkozó szimpátiáját Mrs. John Dashwood-dal, kölcsönösen hideg és előkelő jellemük lévén.
A kellemesen édes tavaszi érzést jelentette ez a könyv, megismerve egy 1800-as évek beli családi/baráti társaságot, jópár hónapra elmerülni az életükben. Bár az egyik lánytestvérnek ítélt végkifejlettel nem igazán értettem egyet, összességében tagadhatatlanul könnyed és bájos olvasmánynak bizonyult. Jane Austen művészetét továbbra is ez az utóbbi szó jellemzi legjobban, és én ezután is csak ajánlani fogom munkásságát.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése