Rettenetesen sok ideje várt már a polcomon ez a kötet. A főszereplője már szerepel az író egyik korábbi könyvében, és bár nem tekinthető duológiának, úgy gondoltam, mégis inkább azt olvasom el először. Itt nézhetitek meg a róla készült blogposztom.
A legnagyobb télben jöttem rá, hogy legyőzhetetlen bennem a nyár.
Találó idézettel kezdi könyvét Guillame Musso. Nem csak egy kis kompenzálás ez számomra, amiért (nagy sajnálatomra) eddig csak karácsony előtt játszódó történeteket olvastam tőle a nyár közepén, hanem főhősnőjére is tökéletesen reflektál. Madeline ugyanis rettenetes lelkiállapotban indítja ezt a kötetet, amiből aztán a későbbiekben valahogy kilábal, és pihenés gyanánt kibérel egy apartmant Párizsban.
Csakhogy Gaspard Coutances is kivette ugyanezt a piros-fekete téglákkal tarkított apartmant. És ha két ilyen makacs ember összekerül, ott komplett harc készül kibontakozni. Hamar szimpatizálni kezdtek ideiglenes lakóhelyükkel - ha már egymással nem -, és nem szívesen engedték volna át a másiknak, de végül Madeline döntött úgy, hogy új lakás után néz. Időközben azonban nem csak a tágas apartman, de annak korábbi tulajdonosának festményei is rabul ejtették a főszereplőket. Sean Lorenzben graffitiszerűen élénk színein és formáin kívül más is figyelemfelkelő volt. Halálának körülményeiről, válásáról egykori barátja és egyben galériása világosította fel Madelint. Mindeközben a zsémbes és borkedvelő Gaspardnak a kedves szomszéd mesélt Lorenzról.
A tragikus végbe fulladt életút és az ebből született alkotások iránt mindkét szereplő érdeklődni kezdett, és úgy érezték, akad még egy-két megválaszolatlan kérdés. Miután összeszedtek mindent, amit külön sikerült kideríteniük, indulhatott a nyomozás egy döglött aktákban.
Fordulatokban nem volt hiány, pörgött a cselekmény, az utolsó fejezeteknél már képtelen lettem volna lerakni a könyvet. Musso kétségkívül jól ír krimit, a művészetről alkotott véleményét és gondolatait pedig tökéletesen keverte bele. Egyetlen gondom - ismét - a karaktereinek kapcsolatával volt.
Figyelem, a következő sorok spoilert tartalmaznak!
Az enemies to lovers szerintem zseniális. Mellékszálként a kedvenc műfajomba, a krimibe belerakni pedig már csak hab a tortán számomra. A problémám mindössze annyi, hogy Musso nem tud finom habot készíteni. Egyszerűen szörnyű, hogy ott a lehetőség, és elcsépelten valahogy megoldja. Mi lenne, ha egyszer a szereplői nem gyűlölnék egymást majdhogynem a regény végéig, ahol gyors pálforduláson mennek keresztül, hanem inkább szépen fokozatosan kezdenének szimpatizálni, majd egymásba szeretni? Remélem, hogy a további műveit már alaposabban szerkesztette ilyen szempontból.
Spoiler vége
Művészet, élet, rejtélyek - akinek ez ínyére van, az nem fog csalódni az Egy párizsi apartman-ban. Izgalmas krimi, melynek írója nem véletlenül népszerű kortárs alkotó.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése